Szennyvízkezelési eljárások

Jul 19, 2026

Hagyjon üzenetet

A települési szennyvíz előkezelő egységei a következőket foglalhatják magukban: durva szűrés (rúdszita), közepes szitálás, zúzás, áramlásmérés, szivattyúzás, salakeltávolítás, előlevegőztetés, flotáció, flokkuláció és vegyszeres kezelés.

 

A háztartási szennyvízkezelés általában nem alkalmaz flotációt, flokkulációt vagy vegyszeres kezelést. E módszerek alkalmazása néha a települési szennyvízben lévő ipari szennyvíztől függ. A flotációt a finom szuszpendált szilárd anyagok, zsír és zsír eltávolítására használják, akár külön egységben, akár egy előlevegőztető tartályban-, zsír- és esetenként salakeltávolításra. Ha a kőolajipar és a húsfeldolgozó üzemek rendelkeznek megfelelő előkezeléssel, előfordulhat, hogy az önkormányzati tisztítótelepeknek nincs szükségük flotációs egységre. A nagy-intenzitású települési szennyvizek flokkulációt alkalmazhatnak vegyi anyagokkal vagy anélkül, hogy javítsák az elsődleges tisztítási hatékonyságot és megakadályozzák a másodlagos tisztítási folyamatok túlterhelését. Néha klórozást adnak a nyers szennyvízhez a szag szabályozása és az ülepedési tulajdonságok javítása érdekében. Az előtisztító egységek elrendezésének eltérései a nyers szennyvíz jellemzőitől, az azt követő tisztítási folyamattól és az alkalmazott előkezelő egységektől függenek. Van néhány általános elv, amelyet gyakran alkalmaznak az egység elrendezésére. A szemcsekamra a szivattyúk védelmére és a vízkő felhalmozódásának megakadályozására szolgál az ülepítő tartályban vagy az adagolótartályban. A kis tisztítótelepek általában egy Parshall adagolótartályt helyeznek el az állandó{11}}sebességű emelőszivattyú előtt. Nagy tisztítótelepeken, vagy ahol változtatható sebességű{13}}szivattyúkat használnak, az adagolótartály a szivattyú után helyezhető el. A legtöbb független háztartási szennyvíztisztítóban az ülepítő tartályt az emelőszivattyú után helyezik el, de ha nagy iszapterhelés várható, az ülepítő tartályt a szivattyú elé kell helyezni.

 

Elsődleges kezelési egység: Az elsődleges kezelés az ülepítés; azonban az általánosan elfogadott „elsődleges kezelés” kifejezés magában foglalja az előkezelési folyamatokat is. Minden nagy városi tisztítótelep nyers szennyvízülepítést alkalmaz, amelyet a hagyományos biológiai szűrők elé kell helyezni. Az ülepítetlen nyers szennyvíz a teljesen kevert eleveniszapos eljárással kezelhető; az iszapártalmatlanítási és üzemeltetési költségek miatt azonban ezt az eljárást csak kisvárosokban alkalmazzák.

 

Másodlagos kezelési egység: A biológiai másodlagos kezelés eleveniszapos eljárást, biológiai szűrőket vagy stabilizáló tavakat használ. Az új szennyvíztisztító telepeken a nagy-terhelésű biológiai szűrők széles körben felváltották a kis-terhelésű biológiai szűrőket, és a teljesen kevert iszapos eljárás váltja fel a hagyományos eleveniszapos eljárást. A stabilizáló tavak általában csak kisvárosokban használhatók. A nagy-üzemi tisztítóművekben jelenleg a nagy-terhelésű bioszűrés és a teljesen kevert eleveniszap a két leggyakoribb módszer a másodlagos kezelésre. A bioszűrők azért előnyösek, mert könnyen kezelhetők, és teljes meghibásodás nélkül ellenállnak a hirtelen terhelésváltozásoknak, túlterheléseknek. A teljesen kevert eleveniszapos eljárások ellenállnak a hirtelen terhelésváltozásoknak, de hosszan tartó túlterhelés esetén meghibásodnak. Például amikor egy bioszűrő BOD-terhelése a 45 psi (45 lb/1000 ft³/nap) (R=1) tervezett terhelésről 90 lb/1000 ft³/napra (R=2) nő, a hatékonyság 77%-ról 70%-ra csökken. Az azonos mértékű túlterhelésnek kitett eleveniszapos egység meghibásodik az iszap tömegesedése és az eleveniszap szilárdanyag-vesztesége miatt a szennyvízben. A BOD eltávolítási hatékonyság 90%-ról 50% alá csökken.

 

A teljesen kevert eleveniszapos eljárások előnyei a magas BOI-eltávolítási hatékonyság, a nagy intenzitású szennyvizek kezelésének A 300 mg/L ülepíthető BOI-jú erős szennyvíz másodlagos tisztításához az eleveniszap másodlagos kezelésével a BOI legalább 90%-a eltávolítható, ami 30 mg/l vagy annál kisebb kifolyó BOI-t eredményez. Egy-fokozatú, nagy{7}terhelésű bioszűrő a BOI-nak legfeljebb 77%-át tudja eltávolítani, így a kifolyó BOI körülbelül 70 mg/l. Az eleveniszap-eljáráshoz hasonló BOD-eltávolítási hatékonyság eléréséhez két-lépcsős szűrésre van szükség.

 

Iszapártalmatlanítás: Az elsődleges ülepítés és a másodlagos bioflokkuláció a szennyvízben lévő szerves anyagokat a tisztított szennyvíz térfogatánál jóval kisebb iszaptérfogatba koncentrálja. A felgyülemlett iszap elhelyezése azonban a szennyvíztisztítás egyik fő gazdasági tényezője. Az iszapfeldolgozó berendezésekbe történő kezdeti beruházás a tisztítómű teljes beruházásának körülbelül egy-harmada. A bioszűrő tisztított szennyvízéből kicsapódott szilárd anyagokat, vagy a felesleges eleveniszapot gyakran visszajuttatják a tisztítómű fejébe, hogy az elsődleges iszappal együtt eltávolítsák. A nyers iszap az elsődleges ülepítő tartály alján tárolható kezelésre, vagy szivattyúzható egy szabályozó tartályba tárolásra. A szivattyúzott iszapot az iszapfeldolgozás előtt elhelyezett sűrítőtartályban, jellemzően gravitációs-betáplálású egységben lehet koncentrálni. A felesleges eleveniszapot összekeverik a kiszivattyúzott-primer iszappal. A rendszer elrendezésekben egy szabályozó tartályt általában egy iszapsűrítő tartályhoz csatlakoztatnak. A felesleges eleveniszap feldolgozás előtt külön-külön vagy vegyes iszapos sűrítési módszerrel sűríthető.

 

Különféle módszerek az iszap feldolgozására és ártalmatlanítására: Az általános iszapfeldolgozási módszerek közé tartozik az anaerob rothasztás és a vákuumszűrés, gyakran centrifugálással és nedves égetéssel. A hagyományos ártalmatlanítási módszerek közé tartozik a hulladéklerakás, az elégetés, a talajjavító szerek gyártása és a tengeri lerakás. A tengerparti városokban gyakran a tengeri lerakás a leggazdaságosabb, míg a szemétlerakás a preferált módszer, ha rendelkezésre áll föld. Az égetés, bár drágább, gyakran az egyetlen megvalósítható ártalmatlanítási módszer a városi területeken.

 

A települési szennyvíztisztító telepnek gondosan mérlegelnie kell az összes lehetséges iszapártalmatlanítási folyamatot. A legjobb módszer kiválasztásának a leggazdaságosabb és legkörnyezetbarátabb eljárást kell magában foglalnia. Figyelembe kell venni az olyan tényezőket, mint a feldolgozott iszap jövőbeni felhasználása lakóterületeken és hulladéklerakókon keresztül, a talajvízszennyezés, a levegőszennyezés, egyéb lehetséges közegészségügyi veszélyek és tájképi kérdések.

 

A klórozás elterjedt gyakorlat a másodlagos szennyvíztisztító telepek szennyvízének fertőtlenítésére a rekreációs vagy vízellátási célú telepvizekben. Több állam eredetileg csak a rekreációs szezonban írta elő a tisztítótelepi szennyvíz fertőtlenítését, de mostanra megkövetelik az egész éves-fertőtlenítést. Egyes államokban nincs ilyen szabályozás.

 

A foszfor- és nitrogéneltávolítással kapcsolatban az elmúlt években sok kutatást végeztek a szennyvíztisztító telepek számára megvalósítható foszforeltávolítási módszerek kifejlesztésére. Kutatásokat végeztek a nitrogén eltávolítására és a teljes vízvisszanyerésre szolgáló módszerek kidolgozására is. Számos kísérleti foszforeltávolító üzem és kis{2}}gyártó üzem működik, de az empirikus adatok még mindig korlátozottak, mint precedensek nagy-léptékű berendezések tervezésére. Bár a vízminőségi szabványok határértékeket határoznak meg a foszfor és a nitrogén tekintetében, a tápanyag-eltávolítási módszerek széles körű alkalmazása még mindig a jövő kérdése.

 

A kisvárosok esetében a település nagysága domináns szerepet játszik a szennyvízkezelési eljárások kiválasztásában, különös tekintettel a kezelésre, az ellenőrzésre és az iszap elhelyezésére. Az iszapártalmatlanítást nem igénylő (stabilizáló tavak), vagy csak alkalmi iszapeltávolítást (késleltetett levegőztetés) igénylő módszerek jobbak a kis falvakban és körzetekben. A nagyobb városokban gyakran több ellenőrzést és karbantartást igénylő rendszereket alkalmaznak, például érintkezésstabilizáló és oxidációs ároktisztító berendezéseket. Sok meglévő kezelési rendszert már nem részesítenek előnyben, mint például a rejtett tavakat és az egyedi helyi körülmények alapján kiválasztott egyéb típusokat.

 

A biológiai szűrős tisztítótelepen található kezelőegység-sorozat tartalmaz egy garat-fenék ülepítő tartályt független mosóvályúval, egy elsődleges ülepítő tartályt, egy biológiai szűrőt, egy végső ülepítő tartályt az eredeti szennyvíznedves kutak keringető vezetékéhez gravitációs visszavezetéssel, egy-fokozatú rothasztót az iszapkezeléshez és egy szárítóágyat. Az eredeti szennyvíznedves kútba visszavezetett szennyvíz tartalmazza: a mosóvályúból származó iszap, a végső ülepítő tartályból visszavezetett iszap, a szárítómezőből kibocsátott, valamint a rothasztó derített folyadéka. A tisztítótelepen a biológiai szűrő után lehet bemeneti ellenőrző kút vagy elkerülő cső.

 

Az eleveniszap-kezelő egység egy sor mechanikusan tisztított rácsot és egy zúzógépet tartalmaz, amely az aprított szilárd anyagot visszavezeti a nyers szennyvízbe. Tartalmaz továbbá állandó-sebességű és változtatható-sebességű nyomásfokozó szivattyúkat tartalék gázgenerátorokkal, Parshall csatornát, derítő- típusú levegőztetett iszapülepítő tartályt független iszapmosóval, elsődleges ülepítő tartályt, teljesen összekevert eleveniszap-visszavezető csővezetéket a másodlagos szennyvíztisztító kúthoz,

 

Ezenkívül van egy vákuumszűrő az iszaptároló tartályból származó nyers iszap számára, valamint egy hulladéklerakó a kezelt szűrőpogácsa számára. A vákuumszűrő szűrletét visszavezetjük a nedves kútba. A szennyvízcső mélysége miatt a nyers szennyvíz gravitációs áramlással nem tudja megkerülni a vizes kutat. A két-oldalas, három-lapátos nyomásfokozó szivattyúkhoz tartalék gázgenerátort biztosítunk, amelyek áramkimaradás esetén is működhetnek. A felüljáró csővezetékek a nyomásfokozó szivattyúállomás és az elsődleges ülepítő tartály után helyezkednek el.

A szálláslekérdezés elküldése